Invest Home Real Estate
Minőség és Kényelem
Belgium Deutsch English Français Magyarul

Nemzetközi elismerés - Magyarország a világ legjobb befektetési célországai között

 

Magyarországot a világ tíz legjobb befektetési célországa közé sorolták a szakemberek, régiós szinten pedig két kategóriában is győztes pozíciót szerzett a Site Selection Global Best to Invest 2018 jelentése alapján (forrás: Magyar Idők). A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) pedig a Kelet-Európa és Közép-Ázsia legjobb befektetési ügynöksége címet nyerte el.

 Az évente publikált Global Best to Invest felmérés hátterét a Conway tanácsadó cég külföldi befektetésekre vonatkozó adatbázisa adja, valamint figyelembe veszi egyes nemzetközi versenyképességi ragsorok alakulását is. A beruházások esetében a projekteket kapcsán a figyelembe veendő kritériumok a következők:

  • legalább egymillió dolláros működőtőke az alap kiindulási pont,
  • a beruházásnak legalább 20 munkahelyet kell teremtenie,
  • vagy 1900 négyzetméter új működési területet kell bevonnia a projektbe.

A régió legvonzóbb befektetési célországaként az egy főre jutó befektetési volumenben is hazánk végzett az első helyen – számol be közleményében a HIPA. Amennyiben a befektetési projektek számát tekintjük, hazánk a 8. helyen áll.

A top 10-ben szerepel továbbá Kína, Németország, valamint az Egyesült Királyság is. Hazánk így a befektetésekre különösen ajánlott célországok közé tartozik, amire méltán lehetünk büszkék.

A díjátadásra a The World Forum for FDI rendezvényen 2018 júniusában kerül sor Liverpool-ban.

2014 és 2017 között csaknem 300 sikeres befektetési projektet kezelt a HIPA, amelyek több mint 58 ezer munkahelyet teremtenek, több mint 10 milliárd euró befektetési értéket jelentenek.

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Budapesten nyilatkozta, hogy a beruházási helyszíneket kereső cégek számára legautentikusabb befektetési tanácsadó szaklap rangsora rendkívül jelentős, hiszen ez a rangsor fontos szerepet játszik a beruházásokról szóló döntésekben.

Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/20180510-magyarorszag-vilag-tiz-legjobb-befektetesi-celorszag-kozott.html

 

 

Felhasználási Feltételek  |  Adatvédelmi nyilatkozat



©2024 Copyright by
Moksaphoto