Számtalan fejlesztés indul a délnyugat-balatoni térségben, tovább növelve a környék vonzerejét. Keszthely és Gyenesdiás mellett Hévíz városa kaphat új lendületet a különféle ingatlanfejlesztések révén, és várható, hogy a befektetők is felfedezik a fürdővárost.
Siófok, Tihany és Balatonfüred, mint kiemelt balatoni desztinációk, telítődnek az ingatlanpiac vonatkozásában is, és annyira elszálltak már az árak, hogy sem a saját célra vásárlók, sem a jó befektetést keresők nem lehetnek maradéktalanul elégedettek.
Ráadásul a Balaton-fejlesztési programban kiemelt helyet kapott Hévíz és környéke, így kormányzati forrásokra is számíthatnak az érintett települések. Az Otthontérkép magazin honlap tájékoztatása alapján uniós és kormányzati forrásból megújul a piac, a főutca, a parkolók; térfigyelő rendszert építenek ki és elektromos töltőállomásokat alakítanak ki az autóknak; ezen kívül a régi helyére egy új sportcsarnokot emelnek, és elkészül az új buszpályaudvar is.
Fejlesztik a kerékpáros úthálózatot, így a település távolabbi részeiről is könnyebben el lehet jutni a fürdőhöz, illetve a kivezető szakaszokon a környező falvak is elérhetőek.
Belga és holland befektetők jelezték: fantáziát látnak a sármelléki Hévíz-Balaton Airport vonatkozásában a személyszállítás mellett a logisztikai fejlesztésben (teherszállítás) is.
Elkészült egy új, magas színvonalú lakópark is Hévízen: a Lotus Residence lakópark a több magyarországi és egy olasz hotelt is üzemeltető, magyar tulajdonú Abbázia Group beruházásában. Összesen 54 db lakóegységet alakítottak ki a kapcsolódó infrastruktúrával. A csoport – ismerve a hévízi és a környéki települések terveit – úgy látja, hogy felértékelődőben van a város, tovább javul a légiközlekedés, s a növekvő számú külföldi mellett egyre több magyar vendég is megjelenik, ami erősen ösztönözheti a bérbeadási célú ingatlanvásárlásokat.
Forrás: Otthontérkép magazin
H-8314 Vonyarcvashegy, Szőlő utca
Email: info@invest-home.net
Tel.: (+36) 70 556 4041
(Wij spreken Nederlands, Engels, Frans en Duits.)
Főoldal | Ajánlatok | Befektetőknek | Információ | Hírek | Kapcsolat | Kedvenceim | Oldaltérkép
©2024 Copyright by
Moksaphoto